Öregeké a félsz a bátortalan öregeké, kik nem hisznek már,hogy felderül e sötét furcsa táj.Nem kell,hogy fájjon a szürke lét.Szemetes pincékben nem kell kuporogni,ha jő a vég.Izzó korona a Hold fején a Nap és halad.Jő reggel,megy este,mindent meglesve,az ősi tudástől teherbe esve. Itt hagyja a rejtelmes Holdat: fejtsétek meg a titkokat. Idő van nem kevés,ki nem bírja,azé a feledés.
Vigyázz nagyon magadra!
A Nyugati téren Pesten
a hídról jöttünk éppen amit szépen szétvertek bitang gépek
nem láttunk a ködtől és a zebrán voltunk éppen amikor jött
a fakósárga ormámy a villamos a tramváj még a lélegzetünk
is kihagyott ahogy fékezett sikoltottál a síneken mintha vártad
volna a pillanatot hogy halálba taszíthatod a bánatod lazán
éles vasakra borulva vagy a kerekekhez szorulva meredten.
Naná naná trilalla trall így múlt az idő Pesten.
Részekre
szakadva
a Körúton
ballagva
lassú
táncot
lejtve
titkokat
cipelve.
Az idő dúlta Pestben.
A húsvét elmúlt,a kocsma áll.játssz kicsit drágám.Van zsebemben aprópénz neked,hogy búdat feledd,ha már nem kaptál csokitojást.Azok a fránya lányok néked nem adtak,csak nevettek rajtad kicsi legény,mert inkább a mellük kelett volna neked,ha már anyád nem lehetett,mert elment egy kajla bohóccal,hintát sem hagyott,nem hogy anyatejet.
Én vagyok csak veled,pénzzel jól kitömve.Pótolván a szeretetet.
Álmos a reggel, fel kellene kelnem
tararí-tararam
locsolkodni kéne mennem
tararí-tararam
nincs kedvem a részegekhez az utcán
tararí-tararam
ne hányjanak be a kapun énhozzám
tararí-tararam
fussanak csak körbe-körbe az utcán
tararí-tararam
a lányok meg visítsanak ha látnak
tararí-tararam
ugorjanak párosával bakhátat
tararí-tararam.
Úgye koma így lesz jó majd minékünk
mint a pipacs olyan gyorsan vénülünk
mert az évek megroggyantják az embert
mint a rendőr válogatjuk a kendert
holnap lesz majd apácai nádpálca
mert illegális Józsi koma falába
bumsztara-bumm.
A labirintus a szenvedés szagával van teli.
Van itt valami?
Van itt valaki?
A bika vár reád.
Zihálsz.
Ma megrontják a véred.
Féled?
[Prága, 1908. szeptember]
Kedves Maxom - éjszaka van, fél egy, tehát levélírásra igen szokatlan idő, még ha olyan forró is az éjszaka, mint ma. Éjjeli lepkék se jönnek a fényre.
- Nyolc boldog nap a Cseh-erdőben - a pillangók ott olyan magasan szállnak, mint nálunk a fecskék -, és most négy napja Prága, és nem tudom, hová legyek. Senki se szível, és én sem szenvedhetek senkit, ám ez utóbbi csak következménye az előbbinek, csupán a könyved,melyet most végre megszakítás nélkül olvashatok, tesz jót nekem. Már rég nem voltam a balsors ily magyarázhatatlan mélyén. Míg könyvedet olvasom, ebbe kapaszkodom, ha nem segíthet is szándéka szerint szerencsétleneken; máskülönben oly borzasztóan vágyom valakire, aki legalább barátian megérint, hogy tegnap például szállodai szobára mentem egy kurvával. A nő túl öreg volt már ahhoz, hogy melankolikus legyen, ám az bántja, ha nem csodálkozik is rajta, hogy utcanőkkel az emberek nem oly kedvesek, mint a szeretőkkel. Nem lehettem vigasza, amiképpen ő sem vigasztalt meg engem.
Szépek voltunk mi ketten.Aztán csörömpölve tört a tányér.A másik szavát leste a másik, békejobbot nem nyújtván halálig.
Firka néni meglepett csinált egy zsák gyereket.Hogy darabra hány volt nem is tudom,én csak kilenc voltam.Májfoltos volt már az öreglány,de büszke valkűr,nagydarab sváb leány.Az biztos a pasikat szerette,ránézésre mind megette.Nagy leány,nagy leány félni való hableány.
Firka bácsi sose volt,csak néha a méla Hold a célkeresztben reszketve.
Mi lett veled Norma Jane,?Elmentél az őszbe,a búbánatba,a ködbe?Neked nem hozott bő termést Amerika földje.De megették a lelked a szellemek,a lovak sem védhettek meg.Megmaradt neked Texas állam,ott a holtnak se jó a rémek száraz porában,harmatot se hoznak neked ingyen.Szomjazz mindig a szerelmedért.A szép leánynak nem kell a szerencse úgyis rajonganak érte, még a fény is meghajlik jöttére.És csendben gyűlik mögéje a sápadt öregség,az elmúló báj.
Mindenről álmodom e blogon,Emberekkel telt utcákról,némaságról és fájdalomről.Hazug hitekről valahová lett babákról.Ládafiába rejtett szenvedő levelekről.Álmodom a fényekről,színekről és a komoly köddel eljovő halálról.Persze nagy hangú pancserekről is képeket látok: -ugyan fiúk miért dumáltok egy értelmetlen világről.Álmomban terepasztal is lesz a táj folyókkal telve és háborúsdit játszanak majd kis legények,kard ki,kard: uram bocsánat,ön lőtt előbb,nyugodtan előbb meghalhat! Rémes álmaim is lesznek fojtós elemekkel,testekből épült piramisok megfojtott lelkekkel.A mágus tesz majd e helyzetekről röhögve rajtunk,fajtánk szégyenén.Istent nem káromlok majd,mert nem létezik számomra ezen világegyetemben.Fúj majd a szél és vele társa,az ősz.A föld reng és lombok romlanak királyi magasból alá a mélybe,a veszélybe.Lesz tavasz is,zsongó virágokkal és harmattal.mint fiatal leány ki kéreti megát.nedves ajka ragyogni fog és kuncog az ifjak zavarán.Tisztaság lesz ekkor,nem vak őrület,A pincék ajtaján kifolyik a bor a hűs lehelet.Enyhe mámor derül majd rajta.Álmodom: tél előtte tél utána ketten mennek most halálba.Es farkasok és a medvék veszekednek: én kettőt ennék nem ám egyet,mert az éhség fenyegethet.Lefogyom így állat leszek nem szeretem a krokettet,ragadozó vagyok én nem ponyvaregény.Majd a nyár virágai és a tüzek is kinyílnak.Aratnak ott keveset,de keveset.Forró lesz a világ álmodik magának esőt,jeget. Nem tudom már világban vagy világok között élek Az enyészet még elkerül és oly sok időm van még,hogy a rontás nem fordul ellenem,elhagy.És a holnapok eljőnek mire szemem megrebben.oly gyors lesz a változás,hogy elemezhetetlen cafatok röpülnek szerteszét a világban.Csak úgy a kedvemért teszem ezt önrontó hazámban,mert cifra komédia az egész lét.
Jó napot.Barométer Lajos vagyok.Csak úgy egyszerüen írja,nem bonyulult.A lelkem se az,ha az asszony nem szívat.Születtem délben ’57-ben,anyám lánynak várt,kelletlen fogadott.Két hétig nem jött meg a teje.Igen,Jól tudja a városban lakok mióta eszem forog,Mi Barométerek kitartók vagyunk,de ezt úgyis tudja.Testvérem nem lett,így kiskoromban mindig gond volt a ruha,néha fáztunk is,de felnőttem láthatja.Hol? Ja.A vasgyárban dolgoztam míg munka volt,aztán leépítettek,nem voltam én soha túlművelt szaki.Most nehéz tudja,ötven fölött az ember már az asszonyra se költ ,pláne ha nincs munkája és mindig rágják a fülét. Nem,gyerekünk nincs,nem lehetett,mondták Csernobilben ahol akkoriban dolgoztam.Hát így élünk mainapság ostobán magunk,Most,hogy kérdi: nem kocsmázok csak a TV van.
Köszönöm,hogy beszélt velem.Viszlát!
A legjobb hazafi a kurafi.Önmagában dísz fajankó,közösségben fejbólintó takarékos pártválasztó zászló.Egy helyecske jó lesz nékem,icipici cégem féltem.Hadd maradjak kártag -biztosíthatlak nem reménytelen az ügy-,neked magadnak árthat,ha a pénzed nem cserélem.Ki ne hinne a bizonylatnak,ha rólam faggatnak,én sohasem léptem félre,nem vagyok nemtelen megalkuvó,csak szemtelen légy a piacról,melyet az úr ujjáalkotott.A mai napok nem tegnapok, a választás én vagyok: ezt csendesen mond,én mindig a kellő időben lángolok.
Most a rigók is hallgatnak.Havazik.A hölgyek kinyitoták esernyőiket.
Tipegnek a puha hóban,a sótól óvják apró cipellőjüket.A bőr nem lehet
fefér cirombával teli,beteges az olyan lábbeli,avítt ócska vacak,nagyanyáink
foszlott ruhadarabja.(pedig ha tudnák,hogy is varázsolta el a nagypapát!).
Séta a férjjel,séta a szeretővel,a vágy hajtja őket,a mesebeli szeretőket,
vajh kinek jut a hendikepp?Hölgyek ott a hóban,ma ki versenyezhet?
Nem tudhatjuk mostanában ki lesz győztes valójában.Mi már rejtvényt rég
nem fejtünk,oly snassz az egy szépleánynak.Még a végén vén szukának
nézik -tudja uram-,Vén szukának nézik,kinek az már az öröm,ha kevesebbet nőtt szakállkája,bajuszkája.Az olyan már hiába mórikál.
Uram a presszóba azért bemehetünk,a friss kávé felüdíti a szivet a testet,
beszélgethetünk kicsit.Látjuk ám ki van egyedül.Rossz,ha nem szólítja már meg senki az embert.Ugye tudja.
-Holnap délután várlak-, mondta a lány. -Talán szeretni is tujuk egymást,
ha úgy esik-,suta mosoly futott ajkán,még bele is pirult. Azóta nem találkozunk,csak várunk.
Fülledt volt a lakás utánad, hajnalban jött a bánat.
Takarítanom kellett illatodat és
a kályhában égettem el az ott maradt szemetet.
Akkoriban szobára jártunk szeretni és
vigyázni kellett a nénivel,nehogy hangosak legyünk.
Fiatalon és vénen menekültünk házról házra,
befogadni nem akart senki egy senkit.Vigyáztak
az idegenre,mert más volt a szaga és a tekintete.
Finom tekintetű gyanakvás követett bennünket,
egy-egy fintor nem zavart,ha megnéztek maguknak és
kipipáltak a megfelelő helyen.Dobozba raktak minket
ridegen.Akkor szerettük egymást igazán őszintén,csak
nem vették észre mindent felemésztve; hogy a jó sose
jöjjön el,míg széjjel nem megyünk.
És eljött a nap,bánatos hajnalban takarítottam utánad
és tudtam többé nem együtt megyünk el.Az utca egyedül
hideg lesz nagyon.
Hó cickó hóvickó hóvicc hócica hócipó hócipő hópióca hófa hóatya hóanya hókirály hóút hóhíd hóhajó hóanyó
Hóvár hóharkály hófa hóbika hóvonat hórovat hóhát hóláb hókéz hóágy hóbáj hókéj hóremény hónyeremény
Hóhold hófolt hószín hófehér hónyak hóránc hólánc.
Fel és le és magasabbra és le a pincékbe megizzadva és szuszogva és meredten a szégyenben és hallgatva a bál kényes hangjaira és szunnyadva a porban és patkányokkal cseverészve és letépve a drapériákat a lányról és a halk neszezést jajgatva vissza és az estben cigarettázva ülve a márvány díványon és kifigyelve remegő emlőket és létezővé téve az erőket és remélni hogy mindez eljöhet.
Mielőtt minden elhagy.
· Romantikus holdfényben a világ
· Megfelelt nekem ez a tény
· Jó estét kívántam minden szembejövőnek
· Csillagok lebegtek az éj peremén
· Megrebbent a tested érezted hogy nézlek
· Tél idején kell egy meleg fészek
· Szemedben jövőnk titka moccant lustán
· Erődet mosolyodba rejted
A hó táncolt a fényben,karimát font a lámpa köré.Néztem az utcát,a jeges buckát kerülgető embereket.A szél csendesült már.
Hol rontottuk el? -kérdeztem magamtól-, s válasz nem volt.
A kedvesem csak táncolt az éjben,neve sem volt.
