Most a rigók is hallgatnak.Havazik.A hölgyek kinyitoták esernyőiket.

Tipegnek a puha hóban,a sótól óvják apró cipellőjüket.A bőr nem lehet

fefér cirombával teli,beteges az olyan lábbeli,avítt ócska vacak,nagyanyáink

foszlott ruhadarabja.(pedig ha tudnák,hogy is varázsolta el a nagypapát!).

Séta a férjjel,séta a szeretővel,a vágy hajtja őket,a mesebeli szeretőket,

vajh kinek jut a hendikepp?Hölgyek ott a hóban,ma ki versenyezhet?

Nem tudhatjuk mostanában ki lesz győztes valójában.Mi már rejtvényt rég

nem fejtünk,oly snassz az egy szépleánynak.Még a végén vén szukának

nézik -tudja uram-,Vén szukának nézik,kinek az már az öröm,ha kevesebbet nőtt szakállkája,bajuszkája.Az olyan már hiába mórikál.

Uram a presszóba azért bemehetünk,a friss kávé felüdíti a szivet a testet,

beszélgethetünk kicsit.Látjuk ám ki van egyedül.Rossz,ha nem szólítja már meg senki az embert.Ugye tudja.

-Holnap délután várlak-, mondta a lány. -Talán szeretni is tujuk egymást,

ha úgy esik-,suta mosoly futott ajkán,még bele is pirult. Azóta nem találkozunk,csak várunk.