Valami moziba vittek el.Voltak ott repülő emberek és repülő bogarak és nem emberek és nem bogarak és mindezt 3D-ben,izzadtságban és szuszogásban-vihogásban láttam.A vászon persze szétfolyt a térbe,ahogy a sok szemüveges megélte.A semmit élte meg,amely kifényesedett.

A végefőcím után kutattam egy mondatot: Imádkozzál és dolgozzál majd feltétlenül menjél el egy moziba,igazi agyzúzda.

Az egér nem bírta tovább.A jobbhorog a földre küldte.Üveges szemmel nézte a reflektorokat.Nem figyelt már semmire,csak a harangot várta és egy macskát amely megszabadítja örökre a fejében lüktető fájdalomtól.Elzsibbadt tüdővel felállni sem volt kedve,nehogy parolázni kelljen a győztessel,aki a ring közepén hajlong a közönségnek.Nem hibáztatta érte,a nézők már csak ilyenek,fogadni akarnak a vérre,ők pedig szolgaként robotolnak érte.Mindent meg lehet unni egyszer és homokzsáknak lenni sem egy felemelő dolog.Valakit csak meg kell verni ebben a világban s erre az egerek a kijelölt objektumok.Mert,hogy nézne az ki,ha egy egér visszaütne a macskának majd oroszlánként átharapná a torkát.Ez nem illő dolog errefelé,a kiszámított előre megveretés kéjes a népnek.Hogy egy egér? Ugyan már!Röhejnek sem volna elég,nem hogy tétre.E pályán pedig ez az úr,itt nem jön be a hendikepp,nem kell a felesleges teher „egy egérnek”,aki könnyen a földbe döngölhető.Íó lenne már egy repülő törölköző!De mindenkinek!

Felfúvódott a világ és gömböc lett belőle.
Lehetetlen követni a romantikát így degeszre tömve.
Hamiskás pupákok masíroznak benne.

Nézem a fórumot: nem mozog! Talán kihalt az eszme,amely teremtette? Á,dehogy!
Lenke vitte el a lelkét,az apró lelenckét. Szegény Lenke most óriásként is dadog,
fomázottan is fanyalog: de.kérem! Úgy rítt az a szerencsétlen,nem hagyhattam ott!
Ott, hol csak falánk felhasználók lakomáznak,topicokbói isznak söröket,míg el nem jön a blog-rettenet.És szavakat böfögnek a légbe.
Hagyd a fórumot leányka,csak a farát rázza,mi-té-tevő legyen most a mostoha?Van
néki már potroha. Játszon a pincében egérrel és bogárral,de legfőképp a fakanalat
ne feledje,mert idős-öreg éhes az este,az a vén kecske.

Így élünk mi ketten,bolondozó szeretettel a földben és a tájban bűbályos magányban.Belefeledkezve a mába,a talánba, kibomló szerelemmel.

 Mindig a vad oldalon mászkálsz.Nem tudván a jóról vagy akármiről ami vigasztalna.Az utcákon mindenféle emberek nyüzsögnek,nevetgélnek,dühösek,sírnak,valamit el akarnak adni neked.Még az eső is eleredhet és húzódhatsz be a vasút alá.A sok szőke amerikai lány mosolyog rád és az arcuk oly egyforma,hogy meg sem különböztedheted őket,pedig ez nem Kalifornia,hanem New York a sokszínúségével,bájával a Harlemmel és Bronx utcáival.A Central Park is integet a pihengető napozókkal.Minden neked kínálja magát ahogy haladsz a hídon át. Táncolnak a fekák nem rejtve arcukat itt övék is a világ.Egyenlők és szabadok mind,de rabok is, mint te.És megint az utcák  -de,hisz ott élsz- 3D-ben bomlanak szét és szerteszórják üde hamvaikat. Édesem,velem ugye nem félsz?

Ahogy mentem a kormos estben,csak feledtem.

Lepukkant ez a világ,már senki sem ír elégiát.

Fiát kereső anyát véltem látni,ki megszülte bánatát.

Fantom rom állt a sarkon,leste az éjszakát.

Ütemtelen volt a csend,az alvilág tisztogatta magát.

A nap felnagyítja az árnyakat.A nap felnagyíja a tárgyakat.

Suhan a szél az éles fényben.

Alkonyat.

Ring a horizont.Ring a horizont.

Esti csillag díszíti ékköveivel.

Sheep

A bárány megunta már

a vidéki életet.Gondolta úrnak

lenni a városon, az izgalmasabb.

Lesz ott birkakocsma bőven és

birkasörrel birkakurvát leitathat.

De jaj neki,nincs mező és menő

birkanő,csak vágóhidak.

Illik már a régi ruhát levenni,ágyba bújni veled.Szépséggé vált kútból merni vágyat és kéjt.Lihegő reményt.Gondod és gondom kavarog ahogy az ágy hajója ring velünk.Az ablakon át a pőre eget nézzük,cicázunk a Holddal s a csillagok oly távol vannak.Ráismerünk újra tévelygő testünkre megint.Jót teszünk ma és jól leszünk újra.Ugye?

 Nekem ne mondja senki,mire gondoljak és mit álmodjak.Hozzám ne símuljanak nyomorult szajhák.
Hiába vívnak értem.
Kevés ma az időn a szakadás.
Jéggel telt az éjem.
A
harag
hangja
a
létem.

Kedveseim,így Koppenhágát követően,mint mindig máskor,minden veszélyes maradt.Továbbra is egy nem tetsző valóságban leszünk kénytelenek élni.A veszélyes munkahelyek,a veszélyes utcák,a veszélyes lakások és a veszélyes szerelmek még/megint uralkodnak felettünk.Veszélyes kocsmákban iszunk mindenféle veszélyes szeszeket és nem csak modataink,de gondulatunk is veszélyesek.Most mindent elrejt a ködbe múló idő.Volt ez már,rémlik valahonnét,volt ez már, a nosztalgia a múlt után.Vajon azt megéltük és túléltük? Vagy ismétlések homálya tesz eggyé mindent s hírdeti a mindenkori vészt: óvatosan lépj az útra,mit megtalálni vélsz.

Marad a kockázat  -figyelj!-,  hüppögve nem lehet újra teremteni. Akkor még a semmi sem marad,nem lesz új kezdés.