Lehetetlen megkezdeni egy füzetet. Olyan mint....ha, távoli gyöngyöket fűznék újra. Egyik az eredet, a másik a végzet. Újra és újra eljön az élvezet. Akkor az idő egy nem értelmezhető végtelen jövő. Fehér ívek (gondolod) elrejtenek, pedig nem segítenek, muszáj kisírnod magad mindenkinek. Ó, hol az ív? Az szürke negatív. Ágyad zöld mohája, öled sötét mélye vakít. Eljátszottam már a komfortos lakájt és ehhez senki sem szimulált élvezetet, na ja! Magamra vessek. Így volt, így van Londonban, Stockholmban, lehetek bárhol elesett szegény legény, csak fel ne karoljanak az Istenek! Bizony kedves, nehéz megkezdeni egy új füzetet.

Holnaptól holnapig az élet megtörik, de ezt kényszeresen ne higgyük el, a fagyban a fa is vastagodik. Nem tudtam kimondani szerelmem tegnapig, valameddig. Ezt már ne hidd el nekem, kellene már valami megrontó kegyelem, hogy legyen és legyen.